A következő címkéjű bejegyzések mutatása: takarítás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: takarítás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. november 15., csütörtök

őszi(?) / téli nagytakarítás

valamiért ez nálunk bevett szokás, hogy tavaszi illetve őszi nagytakarítás van (szorgalmasabb családoknál tavaszi, nyári, őszi, téli verzió), amikor a féléves / negyedéves dzsuvát az ember megszünteti. vagy legalább megpróbálja. 
gondolom ez az ünnepek miatt is alakult így, (Karácsony, Húsvét), de azért abban is lehet valami, hogy ilyenkor már nem árt az embernek egy kicsit frissülni, megújulni is.

na, hogy ne legyen az a tipikus "és akkor egy hétig csak takarítunk" típusú nyomasztó program, nem árt leosztani, mondjuk két naponkénti egységekbe. lehet helységek szerint is, leginkább úgy szokták, de nem hülyeség technika szerint sem szerintem.
pl. ráveted magad kedden munka után egy maratoni portörlésre, és mondjuk csütörtökön egy jó kis szekrényrendrakásra, és ha véletlenül ez vagy az elcsúszott egy napot, még nem  vagy elúszva.

jóbarátom, a táblázat pedig örömmel segít abban, hogy ne halasztgasd az egészet a végtelenségig.

ha beosztottad a napokat, akkor legyen az utolsó amolyan joker, ahová kezdetnek beírhatod az ablakmosást, amit viszont ne halaszgass addig (főként az őszi nagytakarításnál), mert simán lehet, hogy aznap nem lesz jó idő, viszont amikor mondjuk portörlés van beírva, de ezer ágra süt a nap akkor helyette lemosod az ablakot, és az ablakmosós joker napon pedig megcsinálod a portörlést. így aztán még az időjárásra sem foghatod az egészet.

és plussz egy tipp a hideg időben ablakmosáshoz:
textil / gézkesztyű (amit a keménymelósok a gumikesztyű alá húznak) és rá a gumikesztyű, vagy orvosi belező műtőskesztyű. ez nem csak azért jó, mert nem fagy le a kezed a hideg létől (annyira), de azért is, mert nem tapad rá a belező műtőskesztyű.

mondjuk aki ilyen napsütésre / zöldellő fákra vár, az idén ezen az  éghajlaton már nem fog mosni.. 


hogyha mondjuk már december 10-re tökéletes rendet vágsz a lakás minden zugába, (és már a dekor is fenn van), akkor a következő két hétben kétnaponta esti kicsi elpakolással már szinten tartható a karácsonyi rend:)

tudom, hogy a legtöbbek szerint még nagyon korán van az ünnepi készülődéshez, én okt. 29-én letudtam a Picinykém 1.szülinapját, és azóta a Kari ajikat csinálom / gondolom ki. :)) és nagyon- nagyon várom!:)) remélem Ti is hasonlóképp.

2012. szeptember 13., csütörtök

a taktikus teregetés

hol volt, hol nem volt, volt egy nagy mosás.. 
mosás után pedig teregetés.

aminek, mint minden egyébnek, megvan a maga fortélya, bár azért teregetni igazán bárhogyan lehet, de ha rendkívül praktikusak akarunk lenni, akkor itt is beütünk egy-két cselt a rutinba. 

benti teregetés: 

  • alacsony pára tartalmú, huzatos helyre érdemes teregetni, nappaliba, vagy ilyesmi. legtöbben ennek ellenére, pontosan a kád fölé, felhúzhatós fregolira teregetnek, egyszerűen azért, mert ott van. de ha már így esett, mindenképpen érdemes a ruhák száradásig minél többet nyitva tartani a helység ajtaját, hogy szellőzzön. 
ez milyen vidámmá teszi a teregetést:) mondjuk az első 40 másodpercre.. 

kinti teregetés: 

  • érdemes szélvédett helyre állítani a fregolit, vagy kötni ki a kötelet, amin szárítunk, mert így nem csak nem lopkodja el a szellő a ruháinkat, és ingerli a szomszéd kutyáját a kedvenc pettyes bugyinkkal, hanem a homokot, állatszőrt, meg egyebeket is kevesebb eséllyel fújja rá a szél.
  • a fehér dolgoknak kifejezetten jót tesz, ha napon száradnak, természetes fehérítőként hat rájuk a napfény, azonban a színeseket inkább fél árnyékban, nagy napon, de kifordítva érdemes kiakasztani/kicsipeszelni, mert az erős napsugárzás kiszívja a színüket, kopottá teszi őket.
  • amit kevesen tudnak, hogy télen, fagyban (persze csapadék mentes időben) is érdemes kintre teregetni, mert elsősorban nem a melegtől, hanem a párolgástól száradnak meg a ruhák. persze vigyázni kell, hogy ne megfagyjon, mert akkor törik, de hamarabb megszárad, ha száradhat egy kört kint, majd egyet bent (ahol a maradék lecsapódás is kiszárad belőle).
ezt a gyönyörű képet pedig az electroluxtól szedtem.

a vasalás érdekében az ingeket, illetve kényesebb ruhákat érdemes csak félig hagyni megszáradni, ráadásul vállfán, mert akkor nem száradnak bele gyűrődések és kábé milliószor egyszerűbb lesz tükörsimára vasalni.

csipkénél általában párnára kitűzve teregetünk, hogy ne deformálódjon, persze ha keményítünk, akkor azt annak szabályai szerint.

a plüss cukiságok fülüknél fogva, száradozzanak a fürdés után, de ha nem akarjuk a Balatont a kiskertünkbe- neadjisten a nappalinkba, akkor előtte érdemes becsavarni egy-két-sok törülközőbe, és jó alaposan kihengergetni, kinyomkodni, megmasszírozni. így nem deformálódik el, viszont csomó vizet kinyerünk belőle. amikor már úgy érzed, hogy száraz, akkor még hagyd kint 1-2 napot, mert akkora lesz tényleg száraz. (a belsőrész általában sokkal hosszabban szárad, mint a külső.)

gyapjú illetve egyéb nyúlékony dolgokat, két helyen (minimum) alátámasztjuk, tehát például 4 széket veszünk segítségül, kettőt-kettőt párhuzamosan összekötözünk, és erre a két párhuzamos kötélre, arányosan terítjük ki a textilt.

nem tudom, írt e már életében valaki ilyen hosszasan a teregetés  ezen borzalmasan izgalmas és lényeges pontjairól. azt hiszem nem. (: 

2012. szeptember 12., szerda

plüss takarítás

kisbabásnak épp úgy, mint szenvedélyes puhaság mániásnak, fontos, hogy a plüssök is tiszták legyenek.

na nem arról beszélek, hogy tegnap előtt 15 percig mosogattam az IKEAs (továbbra sem szponzorál) víziló fenekét, mert rászáradt a baba piskóta.. hanem arról, hogy általánosan hogy kell megőrizni a tisztaságukat, hogy néhány év múlva belenyomva az arcod ne telítődjön évszázados porral a tüdőd. 
például...


először is a tárolásról: 


  • hiperszupi vákuumos tároló zsákok a legeslegjobbak, -nem kell félni, hogy összenyomorodva elvesztik a plüssök a formájukat, mert szerencsére nem - viszont ez nyilván azért egy drágább verzió.
  • a fennemlítetthez hasonlóan, nagyon praktikus a sima nejlon tasak, mondjuk zippzárral, ilyenben takarót, ágyneműt, illetve plédet szoktak árulni. úgyhogy ne dobjuk ki, használjuk fel, és akkor még egy kicsit öko-k is voltunk.
    ez egyébként a hely hiányt is megoldja.
  • aztán akinek nincs hirtelen egy plédes tasakja, és valami furcsa okból mert mondjuk hülyeség lenne nem akar venni hirtelen a plüss tárolástól vezérelve 1-2 plédet, annak a következő is beválhat:
    NEM öko, NEM lebomlós nejlon-zacskókba, vagy ún. frissen tartó fóliába (ééé'ted, folpakk!) tekerd be a kis szőrösöket, és utána tedd dobozba, vagy nagy nejlon hullás/kukás zsákba, esetleg karton dobozba.
  • egyszerűen tökéletes a por és mindenféle bogárka ellen, viszont aki nem hiszi el, még dugdoshat közé néhány levendulát és/vagy citromfüvet, attól függően, hogy aktuálisan melyik rovartól félti a kis állatkertjét. 


a polcos illetve ágyasainkat (na nem úgy!) 


  • nem árt negyed évente kiporszívózni, (ne a gyerek előtt, de tényleg ne!! ) és
  • fél évente kimosni. mondjuk olyat is tudok, aki havonta tart plüss mosást, de belegondolva, hogy meddig száradnak az ilyen kis szőrmókok, szerintem a szárító kötélről egyből a mosógépbe pakolja vissza...
  • ami a száradást illeti, szabad levegőn a legtutibb, így a szárítógép sem fújj bele a bacijait. ja meg nekünk nincs szárítógépünk, de ez egy másik kérdés. 


az igazán szorgosak az igazit is kimossák - kiteregetik? :D


és Fontos!  a mosási utasításokat mindenképp tartsuk be, mert ha tönkremegy, nem feltétlenül pótolható (főleg ha a Gyerekméret egyik kedvenc barátja). lehetőleg kímélőn, és gyenge vagy kevés mosóporral. utóbbi azért fontos, mert azért a szivacsos, töltőanyagos belsőrészben maradhat némi mosószer. vagy, mossunk kézzel, de készüljünk fel rá, hogy nagyobb mennyiségnél az kemény meló, és ha az Aprónép meglátja, ahogy kifacsarjuk Brumit, esetleg Buksit, akkor biztos, hogy aznap borzasztóan kegyetlennek fog tartani minket.


2012. szeptember 10., hétfő

rendezés - újságok

a hobbi az hobbi, hát én minden kézműveskedős, barkácsolós, kreatívkodást szeretek, kaptam is év elején egy varrócsodát ÉdesEgytől, plussz van már nekem vagy 3 évadnyi összegyűjtögetett Praktikám.  és két rendkívül kupis kreatívos dobozom is, de azt inkább most hagyjuk.

szóval a fent említett újságok olyan szép számban gyűltek már össze, hogy kellett nekik valamiféle tárolási rendszer.

mivel igen sok van, így nem praktikus(!:) ) minden praktikát elöl tartani, úgyhogy folyamatos mozgásban vannak. két újságtartóm van, és ez egyenlőre elégnek bizonyul, az egyik, egy natúr ikeás fa rácsos - ez van eltéve- a másik egy valamikori kenyértartóból átvariált, lefestett és kidekorált gyönyörűség.
íme. ugye, hogy gyönyörű?

utóbbi van elöl, és rögtön az ajtónk mellett, így igencsak ékesíti a szobát.

és hogy mi alapján rendezem egyikbe, vagy másikba az újságokat.. 

a legfontosabb talán, hogy nem évek szerint, hanem hónapok szerint vannak elválasztva és sorba rakva, így ha őszre akarok valami tuti ötletet, nem kell az összes évadból kikeresnem azt a három őszi számot, ami érdekes lehet, mert egy helyen van.

ha pedig hónap szerint akarok keresni, az is egyszerű, mert, mint a képen is látszik, 'egy hónap jobbra- egy hónap balra, egy hónap jobbra, .. stb' elv alapján állítottam őket sorba.
ezt nem tudom mennyire írtam érthetően, de na.. így sikerült.

hogy melyik kerül az első tárolóba és melyik a másikba, azt pedig az aktuális évszak dönti el. mindig az éppen folyamatban lévő, és következő évszak magazinjai vannak kéznél, így mindig tudom mit hol keressek, és ha csak hirtelen aktuális ötletre szomjazom, akkor sem kell felforgatnom a rendet.

szerintem egyébként ez is szép a maga egyszerű valójában..(:

szóval így állunk újság terén, ha "kinövöm" a tárolókat, akkor új verzió lesz. már forog az agyam.. :)

2012. szeptember 7., péntek

poszt a szagok ellen.

idő hiánnyal küszködök mióta kettőre nőt a Gondoznivalóim száma, plusz hó eleji beszerző körút, úgyhogy nagyszékelyi (és gondolom még sok egyéb) szólással: szalad a háztartás. ismét. és ezúttal a héten még a csuda jó táblánk sem húzott ki a bajból. 
szóval ezért nem írtam, kivételesen nem a lustaság volt az ok. és elnézést kérek az ÖT rendszeres olvasómtól - akiknek nem mellesleg borzasztóan hálás vagyok, és nekem óriási dolog, hogy van öt rendszeres olvasóm:))) -, hogy elhanyagoltam a pöttyögést.

így ni!

ahhoz, hogy egy lakásban harmónia és rend esetünkben látszata legyen, elengedhetetlen, hogy ne legyen büdös. 
emiatt és az egészségünk megőrzése érdekében fontos a napi szellőztetés.

nyáron persze a nemlégkondisoknál nyilván non-stop nyitva az ablak de a hidegebb időkben ez már el-el maradozik. 
viszont, ha nem akarod az utcát fűteni, illetve beszerezni az összes létező meghűléses betegséget kéthetente, akkor érdemes bizonyos szabályokat betartani, még a szellőztetésnél is. elsőre rémesen hangzik. főleg a hozzám hasonló ex-notorikus-szabályszegőknek. ilyen szó tuti nincs. 


szóval azok a "szabályok":

  • sarkig nyitni az összes ablakot (és kitámasztani, az ajtókat is, hogy ne csapja be a huzat) na jó, nem muszáj az összeset, igazából a lényeg az, hogy kereszt huzat legyen. 20 percig úgy hagyni, azután becsukni. így nem fűtöd órákig a közterületeket, viszont egy kábé 60 nm-es lakásban ennyi idő alatt tökéletesen kicserélődik a levegő. Legjobb akkor becsukni, mikor már úgy érzed, hogy friss illat van, de a 20 percet ne haladja meg, mert akkor az orrom romlott el, ha még akkor se elég friss.
  • Babagyerekeket és Gyerekeket kéretik becsomagolni, vagy elvinni addig sétálni. 
például így:D a cuki kép a családvilág oldaláról van.

  • Ha szellőztetni nincs kedv, idő, vagy egyéb ok van, vagy inkább valami extrát szeretnél a következők jöhetnek szóba: (eltekintve a direkt erre gyártott kemikáliáktól, azokat most kihagyom.)
  • félbevágott hagyma. állítólag tökéletesen összegyűjti a levegő bacijait, viszont naponta ki kell dobni, és ez rendkívül fontos. mondjuk nem tudom ki szeretné, ha az egész házban hagyma szag lenne.
  • füstölő és/vagy párologtatók. friss illat szempontból ez sem olyan jó szerintem, inkább szagok elnyomására, de frissnek én azért nem nevezném őket. és ami még lényeges: tűzveszélyesek.
  • illóolaj. porszívó zsákjára öntögessünk nem túl édes illóolajat porszívózás előtt, akkor utána az egész lakásban, de nem túlságosan, töményen érezhető lesz az illat.
  • növények. a citromfű, menta, levendula, nem csak tuti illatokat csinál, hanem még a rovarokat is elűzi (nem mindet, olyan varázsszer szerintem nincs is).
  • szódabikarbóna (későbbiekben szbk) természetesen. ráadásul kétféleképpen. elvileg összegyűjti akkor is a szagokat, ha csak úgy kiteszed egy tálkába, de a másik verzió sokkal tökölősebb, így gondolom jobb is. egy pohár víz, két kanál szbk és fél pohár citromlé. na most ezt vagy kiteszed vagy permetezel vele időnként a szobában. utóbbi hatékonyabb, előbbi egyszerűbb.
  • nálunk jelenleg a szellőztetés mellett egy régi avonos testpermet áll szolgálatban, orr kényeztetés ügyben, teljesen bevált lakás illatosítónak is. szóval az is tuti... 
szerintem incsifincsi. 

és hogy mennyi.. 
  1. hát, mivel kábé minden háztartásban fellelhető cuccokból készül így igazából semmiből, de ha mégis: 
  2. AVON testpermet: akciósan kábé 700.-
  3. Illóolaj: 250-től 600ig
  4. füstölő, párologtató: 100-tól 2000-ig kb. 


2012. augusztus 29., szerda

táblázatos mindennapok

már régóta tervezgettem, hogy valami rendszert vigyek a rendbe, amúgy is -kupikirálynő mivoltom ellenére - imádom a rendszerezést meg az ezzel kapcsolatos kis trükköket, praktikákat, és most meg is valósítottuk ÉdesEgyel. lett egy tuti táblánk, ami egy hétköznapi kétoldalas felírótábla volt lánykorában. 
a fent említett 'lány korban'

nyers-fa színű keretét fehérre festettük, hogy jobban passzoljon a szobánkhoz, és mivel gyárilag fordítva volt, szóval jobb és bal oldal, nem fölső és alsó rész volt, így ÉdesEgy a kampókat áthelyezte.
ezután felfestettem fölülre a napokat.

parafa rész a mi kis heti határidő naplónk.
fölül, a 'lollinak is sikerüljön a rendtartás' kampány keretében felosztottuk, hogy melyik nap mit csinálunk, például: porszívózás csütörtökönként, és mosás kedden.
az állandó dolgok szép színű cetliken. 

a parafás rész alján foglalnak helyet a változó, fontos dolgok, így például a gyermekorvos, vagy a találkozók.

ami még nincs a képen:  azt is minden napnál jelezzük, hogy ÉdesEgy éppen mettől meddig dolgozik, mivel változó beosztása van, így ennek tudatában százszor egyszerűbb a programtervezés.

az alsó részen, a filcel írható táblán pedig a bevásárlólista, és a cuki egymásnak hagyott üzenetek kapnak helyet.

nagy bánatomra nem mágnesses az alsó része sem, de gondolkozom rajta, hogy egy mágnesses táblát is beszerezzünk, vagy a tábla hátuljára applikáljunk, így akár még a parafás részen is lehetne mágnessezni..

íme a kész tábla "életnagyságban".
alul már bemacisodott, jobb oldalt pingivin veszééééély.. 

ajánlom mindenkinek, mert ha mindennap egy kicsit rendet raksz, nem kell a hétvégédet elcseszni vele, plussz ha táblázatban van, akkor kisebb eséllyel fogod eltologatni más napokra a kötelezőt.. ha még így is hajlamos vagy toligálni, csinálj kis pipákat, amiket minden nap az elvégzett mellé kiteszel. és ha mindenhová megfelelő napon odakerül a pipa, péntek délután már megkönnyebbülve dőlhetsz hátra.:)

és hogy mennyiből:

  1. két oldalas felíró tábla a tesco-ból, kb 10 db rajzszöggel: 1300 forint
  2. filctoll bárhonnan: kb 200 forint
  3. tempera (amiből csak a fehéret illetve kékből egy picit használtunk): kb 700 forint /6szín



2012. augusztus 22., szerda

tornacipő tisztítás

van nekem egy többször emlegetett ÉdesEgyem, akinek pedig van némi tornacipő függősége, és ez meglehetősen sok tornacipővel jár. egyszer majd megszámolom, de komolyan. 
szóval, lényeg a lényeg, ezek az Anyukám idejében dorkónak nevezett szerintem ultragáz , gyorsan büdösödő, beázó, egészségtelen, vékonytalpú, hidegben hideg, melegben meleg (és még hosszasan tudnám sorolni, miért nem praktikus) lábbelik igen könnyen koszolódnak. 


és a hétvégén volt szerencsém két párat letisztogatni belőlük, még pedig így:

kibelezem, kihúzom belőle a fűzőt
1:1 arányban összeöntött (azaz 1 kanál ebből, 1 kanál abból) mosogatószer - szódabikarbóna vegyespárost felkenek a cipőre, kívül mindenhol.
én ezt régi hajfestő ecsettel csináltam, de jó hozzá régi fogkefe, körömkefe, rongy, vagy akármi.

azután hagyom állni vagy egy órát, egyáltalán nem baj, ha rászárad. közben a maradék cipőtisztító elegyünkbe berakhatjuk a cipőfűzőket ázni.

fogok egy régi körömkefét, és egy lavor vizet, majd a pipőket lesikálom, nem kell nagyon melózni vele, miután a szbk már megdolgozta, csak éppen annyira, hogy a rákent elegy lejöjjön.
fontos, hogy a vízben ne áztassuk, hanem csak a körömkefét öblítsük le benne újra meg újra, mert úgy vannak kitalálva, hogy elengedje a talpukat a ragasztó, ha kiáznak.

végül kiteszem tűzőnapra száradni az immáron tiszta cipellőket.


bebüdösödés megelőzésére szintén jó a szódabikarbóna (lolli-szótárban "szbk"), erről itt már olvashattál.


2012. augusztus 1., szerda

varázspor - szódbikarbóna

anyáink, nagyanyáink, dédanyáink meg a többiek, tudták a nagy titkot. méghozzá azt, hogy a szódabikarbóna nem csak olcsó ám de jó is. és most ismét kezd divatba jönni, kezdik felfedezni a modern, a bio, és a kisköltségvetéses anyukák, háziasszonyok.
nekem személy szerint nagy kedvencem, múltkor már az ÉdesEgy is csak annyit mondott mikor valami extrém koszos volt, hogy "majd a varázsporoddal".. :)) 




nátrium-hidrogén-karbonát, hétköznapi nevén szódabikarbóna, lollis nevén pedig varázspor




de takarításon kívül is jó ám még egy-két dologra. jöjjön hát a felsorolás!

test és egészség kategóriában: 


  • gyomorégés, emésztési panaszok ellen ősrégi és hatékony módszer. 1 pohár vízbe 1 tk. szbk és kavar - kavar és zutty le az egész.
  • pocakproblémásoknál (például aki mindig felfújódik kaja után) érdemes a nehezen emészthető ételekre 1 csipet szbk-t szórni, még főzéskor.
  • kéz tisztítás. szappanhoz hasonlóan bedörzsöljük vele a kezünket, öblítjük, és nem csak                  gyönyörű tiszta lesz (komolyan, még az olajat is lehozza), hanem puha is!
  • teljes test fertőtlenítése szbk-s fürdővel is lehetséges (kb. -25-30 perces fürdési idővel), amikor a fürdővízbe 3 evőkanál szódabikarbónát is keverünk.
  • a ráadás pedig kézmosás ügyben az, hogy hal és hagyma pucolás után szódabikarbónás kézmosással eltüntethető a rémes szag.
  • meglepő és mulatságos, hogy ha illatanyagmentes dezodorra vágyunk, még ahelyett is jó. a fent említett szagsemlegesítő tulajdonsága miatt. ámbár nem izzadás gátló, de az izzadás természetes hűtési folyamata a szervezetnek, így ha gátolod még jobban elönt a forróság. persze szociális okokból azért nem árt.. lábszag ellen is ugyanezért jó, bedörzsölöd vele a lábafejed (vagy hónaljad) és nyugodtan leveheted a cipődet vendégségben. (ha a hónaljad dörzsölted be, akkor azért nem..)
  • lábgomba megelőzésére érdemes a cipődet belül felszórni vele egy éjszakára, mert bacitalanít
  • lúgosító kúraként is fogyasztható, 2 hetes időtartamban, naponta kétszer (reggel-este) egy kávéskanál szódabikarbónát egy pohár vízben feloldva igyunk meg. 



a konyhai mezőnyben:


  • öreg főznivaló húsit (vagy ami amúgy is nehezen fő, pl birkuci) beszórsz fél órával elkészítés előtt, akkor sokkal könnyebben fog puhulni.
  • a hűtőben, mikróban, sütőben szintén ügyesen szagtalanít, ami bizonyos kaják után kifejezetten jól jön.
  • leégett kaja esetén a nagyját valami műanyag eszközzel távolítsuk el, azután szórjuk be az érintett felületet szbk-val, öntsünk rá vizet, annyit, hogy ellepje a leégett részt (ha az oldalán is van, egyébként pedig úgy 2 ujjnyit.) és forraljuk föl, hagyjuk lobogni, majd kb 10 perc után zárjuk le, öntsük ki a csodaszert a mosogatóba, és a leégett cucc sokkal könnyebben fejön.
  • ha szépet és nem csak finomat akarsz főzni, tegyél a főzőlébe egy késhegyni szbk-t ás a zöldségek máris jobban megtartják eredeti színvilágukat.
  • a felvert tejszínhab is tartósabb (és keményebb) lesz tőle
  • ha héjjastól fogyasztjuk a gyümölcsöt, 1 liter langyos vízben elkevert 2 ek. szbk-ba áztassuk be 1 órára, rengeteg permetetet, vegyianyagot kimos a héjából.
  • sütőpor helyett is működik.


és mint fönt említettem takarításkor is igazi társ:

  • fuga tisztításkor is pöpec, mosogatószerrel elkeverve (vagy anélkül) szépen felkened a fugára, hagyod állni vagy fél órát, azután leöblíted, és ismét mintha új lenne:) ugyanígy eltünteti a penészt is.
  • kemény vízbe szórva vízlágyító hatású
  • mosáskor a mosószerhez adva természetes fehérítőként funkcionál, a fehér ruha valóban fehér lesz, ÉS a színes ruhák színét nem szedi ki.
  • wc-t körbeszórva (nem sámánosan, kívül körbe, hanem belül ahol takarítani kell) és jól átsikálva hatékonyan tisztít, és bizonyára szagtalanító és bacitalanító hatása is jól érvényesül
  • ha kávé, tea megfogta a kedvenc bögrénket, szbk-val kell neki esni, segít
  • a fa és műanyag vágódeszkák nagy baci tárolók, érdemes őket sóval elkevert szbk-val időnként átdörzsölni egészségünk érdekében
  • megsárgult márványra, és oxidálódott ezüstre is csodaszer, ha puha rongyra szódabikarbónát szórunk, és átdörzsöljük vele.
  • foltos szőnyegnél öntsük a foltra, hagyjuk pár órát ott álldogálni, azután porszívózzuk ki.
  • eldugult lefolyóba szórjunk szbk-t öntsük le ecettel. ha már javában habzik, borítsuk nyakon egy adag forró vízzel, és csiribi-csiribá, volt dugulás nincs dugulás. 


Szépség, kozmetika: 


  • szájvízbe, vagy vízbe keverve szájöblítés során semlegesíti a kellemetlen leheletet, és fehéríti a fogakat
  • fogmosáskor is érvényesíthető fogfehérítő hatása és a fogkő nagyrészét is leszeddi, (tényleg, kipróbáltam), de vigyázni kell, mert a fogzománcot viszont károsítja. szóval vagy ne használd, vagy ne túl gyakran, vagy használj mellé valamilyen zománc erősítőt is.
  • ez még az előző kategória is lehetne, de hajkefék, szivacsok, fésűk, manikűr és smink-ecset készletek fertőtlenítésére 1 liter vízben 15 dkg szbk-t oldjuk fel, és hagyjuk benne egy éjszakát állni a fent felsorolt tárgyakat. öblítés -száradás után jobb mint újkorában.
  • körömfehérítésre egy tál langyos vízben feloldott 3ek. szbk-ban, néhány csepp citromlé hozzáadásával áztassuk a kezünket.
  • szúnyog és egyéb csípésekre vízzel elkeverve fájdalom-viszketés- és duzzadás csökkentő.
  • hajmosás előtt maroknyi szódabikarbóna fejbőrbe dörzsölésével megszabadulhatunk a korpától. legalábbis akinek az itt említett módszerrel nem sikerült:)) 

és a ráadás amit Biomaci -nál olvastam:
"Padlószőnyeg illatosító: keverjünk el szódabikarbónát levendula virággal 2:1 arányban. Szórjuk rá a szőnyegre, 30 perc múlva porszívózzuk fel. Levendula helyett kedvenc illóolajunkat is alkalmazhatjuk, 25 dkg szódabikarbónához adjunk 40-50 csepp olajat, keverjük el kristálycukorhoz hasonló porrá – szórjuk le ezzel a szőnyegeket."


...és hogy mennyibe kerül: 
patikában egy kg-os kiszerelés 300-400 forint körül van, nagyobb kiszerelésben pedig akár itt is megtudod venni, 25 kg 5990 forint.

szóval tényleg csodaszer, nem? 

2012. július 26., csütörtök

mire jó a... popsitörlő?

... mármint a babapopó törlésén kívül.
ha nem megfelelő vastagságú, minőségű, vagy utólag derül ki, hogy a babánk érzékeny arra amit vettünk, nem érdemes kidobni, mert van egy nagyrakat ötletes felhasználási lehetőség. én ma papucsot takarítottam vele, ami a Balcsis nyaraláson jóóó koszos lett.

tessék, tényleg nagyon koszos. 
de itt van még jónéhány ötlet, az élet sok-sok területéről, hogy mit lehet vele kezdeni. általános jótanács a popótörlővel való tisztításhoz, csíkosodás és egyéb nyomok elkerülése érdekében, hogy körkörösen dolgozzunk vele és ha az anyag megfelelő hozzá vízzel öblítsük le utána.
  • lehozza a sminket, ha épp nincs lehetőségünk tisztességes sminklemosásra (van sminklemosós verzió is..)
  • kéztörlésre: 
- ha valaki például pénzel vagy emberekkel, esetleg poros- koszos helyen (raktár) dolgozik, sokkal jobban lehozza mint a száraz verzió, ha nincs lehetőség elég gyakran kezet mosni, van antibacis verziója is.
- jobb híján elsősegély nyújtás előtt (főként az antibacis verzió)
- utazáskor, kapaszkodás után a kezet-, illetve leülés előtt az ülőkét érdemes letörölni.
  • sminkecsetek tisztításra - Dorkánál láthattuk (Dorka egyébként is nagyon-nagyon kedvenc!) 
  • habpapucs tisztítására..
a béndzsa nyilacskám a körkörös mozdulatot hivatott mutatni:)
  • és cipő tisztításra is pörfikt.
  • jobb híján szemüveg törlésre  (típustól függően csíkos lehet tőle)
  • bőr -műbőr bútorok tisztítására ez a tuti
  • frissen tetovált bőr tisztán tartására is használhatod, ha nem vagy vízközelben, de fontos hogy NE tartalmazzon parfümszármazékot, és előtte próbáld ki más, sértetlen területen, hogy nem vagy e allergiás rá
  • van akinek a nedves törlőkendő orrfújáshoz nagyon-nátha esetén jobb, mert nem dörzsöli ki, nálam ez nem válik be, mert felpuhítja még jobban a bőrt, és nekem a nagyon-nátha, mindig nagyon-nagyon-nátha.
  • babakéztörlés- ez megosztja az anyukák- apukák véleményét, mert ugye a szájába vesz.. elvileg nem ártalmas, legalábbis kimutatott baja még senkinek nem lett tőle, pedig több helyen is olvastam, hogy vannak babák akik ezerrel szeretik csócsálni, én viszont mellette foglalok állást, mert szerintem az sem jobb, ha a kezében lévő kilónyi koszt kajálja meg. (meglepően sok kosz elfér egy meglepően pici kezecskében.) 
  • aranyér esetén wc papír helyett, gondolom ezt nem kell részletezni, nem is szeretném,
  • autó belső részének takarítása
  • cica-kutya talptakarítás - illetve egyesek használják szőrzetük letakarítására is (mármint az állatuk szőretére gondolok), főként mopszoknál jön jól, mert nekik amúgy is érzékeny a bőrük, illetve ló sörényénél. 
  • a hajat - állatszőrt pedig bármilyen felületről nagyon szépen összeszedi, jobban, mint a söprögetés.
  • kerti bútorok, műanyag játékok takarítása
volt kosz - nincs kosz! :))

.. és mindez mennyiből:
 mivel nagyon sokféle van, a saját verzióm dm-es babylove, 3 szín van és mindegyik nagyon szuper, egy 80 darabos tasak olyan négyszáz forint körül van.

plusz egy: ha véletlen kiszárad, tök jó vattakorong vagy papírzsepi helyett.
Anya spórolnál olvashatunk a házi elékészítésről, ami anyagilag messzemenően a legjobb verzió.

2012. július 5., csütörtök

A kezdet amit nem akartam leírni.

Először úgy voltam, vele, hogy most akkor csapjunk bele a lecsóba, és kezdem valami értelmes bejegyzéssel, aztán rájöttem, hogy igazából a "valahol el kell kezdeni" közhely, tök igaz, nem lehet egyből folytatni.
Mert hát mit?
Szóval tehát. Az egész blog-dolog (na persze, mondjuk nem az első blogom) egy ön nevelési ötlettel kezdődik, ugyanis mit tegyen az Anyámlánya, ha összekerül egy történetesen igen rendes fickóval, aki még könyörgésre sem hajlandó széthagyni a zokniját a lakásban, és mindig tisztességesen elpakol és feltakarít maga után.
Másannyánaklánya  öröm táncot lejtene jó eséllyel a tiszta padlón majd, ha elfáradna gyönyörködne még kettőt a rendben. Viszont. Én nem vagyok rendes lány, mindig mindent széthagyok, és nem tudom elviselni a rendet, vagy ha valamit meg kell csinálnom. Szóval, tipikus kötelező olvasmányos eset, ha muszáj, akkor csakazértsem.
De(amivel nem kezdünk mondatot), lévén társas kapcsolat, kompromisszum, társas kapcsolat, miegymás, ezentúl én is rendes lány leszek esetleg közepesen rendes, vagy legalább csak közepesen leszek rendetlen.
És ha már így alakult, megosztom itt a világgal, mint ahogyan várhatóan sok egyéb mást is, amolyan "nem mondhatom el senkinek elmondom hát mindenkinek" alapon.

Röviden ennyit a miértről.