A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fogyókúra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fogyókúra. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 13., szombat

chilis csokiláva

ennek az isteni (és istenien egyszerű) süticsodának kivételesen a fantázia neve is teljesen találó, (nem úgy mint a rigó jancsinak, vagy a császár morzsának) hiszen pontosan addig kell sütni, amíg kívül szilárd piskóta lesz, belül pedig isteni forró csokikrém.
igen, tudom, hogy 3 soron belül 3x hangzott el az a bizonyos i-betűs minősítés, de aki megkóstolja, az megérti, hogy miért.
itt nagyjából látszik, hogy milyen is forró folyékony "lávabelsővel" és finom hideg fagyival(, meg a gyönyörű kistányérral. )


így készül:

  1. összekészítjük az alapanyagokat:
    1 egész meg egy fél tojás (itt ismét lehet bravúrozni a fél tojás megoldásával), méghozzá a sárga fele.
    2 ek. cukor
    2 ek. liszt
    6 dkg "kockaRáma"
    1 tábla étcsoki
    1 lapos ek. kakaópor (nem az instant, cukrozott, hanem a cicás-keserű)
    1 kk. chili por
    1 kk fahéj
    1 tasak vanilliáscuki
  2. elszaladunk a sarki boltba, mert valamit tuti elfelejtettünk beszerezni hozzá
  3. ha minden alapanyag megvan, a csokit, a vajjal és a fűszerekkel víz gőz fölött összeolvasztom, összekeverem,
  4. közben a robotgépben már roboghat a másfél tojás meg a cukor, vanilliáscukor
  5. ha kész, beleöntöm a csoki-vaj-fahéj-chili keveréket, és elkutyulom, azután kanalanként hozzákeverem a lisztet illetve a kakaót is.
  6. 220 fokra előmelegítem a sütőt,
  7. kivajazott-lisztezett, apró kerámia edénybe/jénai tálba töltöm (tűzálló bögre is jó) és mehet sülni.
  8. 10 perc után érdemes hústűvel megszúrni, ha kívül van már kb 1 centi vastag piskóta, belül pedig még krémes, és ragad, akkor pont jó. egyébként ez a legnehezebb része, eltalálni, hogy mikor is van készen.

    ha túlsül, piskótaként is nagyon finom. 
"pózolj sütőben"


egyébként pedig fagyival (akár banán fagyival) érdemes tálalni, úgy lesz igazán "mmmmmm..."


2012. október 6., szombat

Én, a Negyedik.

szépen sorjában haladunk lefelé, most a hasikót vesézzük ki. továbbra sem tényleg.!! 

a neten már vagy ezer milliárd féle hasizomra gyúrós gyakorlatról, leírásról, edzés és fogyókúra programról lehet olvasgatni, hogy 'így legyen lapos hasad öt nap alatt' meg ilyenek. azt hiszem senkit sem lepek meg azzal, ha elárulom, akinek öt nap után lapos lesz ezektől (vagy bármitől) a hasa, annak feltehetően korábban is már az volt. 

az egyéb edzős és fogyós programokról sem tudok érdemben nyilatkozni, mivel hála a jó égnek, ezzel a részemmel sosem volt problémám, ha híztam is, pocira nem. 

viszont láttam már olyat, aki hiába edz, fogyózik s a többi, nem tudja azt a kis párnácskát ledobni onnét. A. verzió, hogy elfogadja, hogy az ott van és úgy van jól. namármost ez kábé az egy ezreléke az embereknek szerintem:D szóval a Bé verzió, aki mindent kipróbál ellene. például a koffeines meg mindenféle fogyasztó krémeket, szauna és masszázs övet, meg a csodafogyasztásokat - az elektrokozmetika modern vívmányait..ultrahangot, meg a többit, aki ilyenekre adná a fejét és hajlamos hinni a "25 kilót fogytam egy hónap alatt" kezdetű beetetésnek, az lehet, hogy igazából szeret csalódni.

szóval csodaszerek ide- vagy oda, de maradt még egy kicsi pocika, amit nem szeretnél nyilvánosságra hozni, akkor elő az övekkel. széles, gumis övek, pöpecül simulnak a pocóra, kicsit visszafogva azt. persze ha túl szoros az nem jó, mert bevág.. én egyébként ezt a módszert a kapaszkodóm (hátul kétoldalt A husi) elrejtésére szoktam használni.

másik variációja az öves trükknek, hogy oda teszed, ahol a minuszod van (azaz az említett poci alá vagy fölé,) itt viszont fontos, hogy NE legyen szoros az öv, mert pont az lesz a lényeg, hogy így hozod egy szintbe. és bár ez kábé senkinek nem jut eszébe, de így is éppen annyira laposnak tűnik majd.

aki nem szereti az öveket annak pedig a színekkel és a mintákkal érdemes cseleznie. mint tudjuk a sötét színek optikailag kisebbítenek, így mondjuk érdemes fölül világosabb alul sötétebb, pl. átmenetes fölsővel hangsúlyt máshová terelni. pl. cicire.

az is fontos, hogy a hasika ne kandikáljon ki, a hosszabb szabású fölsők (na nem a túl hosszú, mert az pont nem) eleve javítják az arányokat, és így slankítanak.

a pöttyös (főként ha nagy pöttyös) kövérít, így az is kerülendő, mondjuk szerintem idiótán is néz ki. viszont a csíkos is. oké, hogy a hosszában vonalas elvileg slankít de amikor a csíkok a párhuzamosból hullámosba fordulnak át, na az semmiféleképpen nem mondható előnyösnek. de tényleg, még egy egész aprót sem. 

a férfiak legtöbbször ott szúrják el, hogy hiúsági okokból mániákusan 1-2 mérettel kisebbet vesznek, (egyrészt mert "óó én emmeset hordok, nem elleset sose hordtam elleset!!") másrészt mert az feszül a karjukon, gyúrós legény látszatát keltve. a ló másik oldalán élők meg mindig sokszámmal nagyobbat vesznek, amiben még nagyobbnak festenek, így lesz az ápol és eltakarból sátor és elvakar. szóval a poci is, mint minden, kifejezetten a legideálisabb méretben fest a legcsinosabban. 

viszont én még mindig azt ajánlom, hogy kedveljétek meg a kis pocakotokat. én például szeretem ÉdesEgy mini pociját, és férfitól is hallottam már, hogy a hőn szeretett nőben éppen az egyetlen tökéletlenségét szerette a legjobban. és hát ha tökéletesek lennénk, mi lenne bennünk az emberi? 

2012. szeptember 19., szerda

óóó azok a combok..

igen, bevallom, nem örülök, ha ÉdesEgy más combokért van oda. ezúttal viszont én kínáltam Neki tálcán a lehetőséget, hogy élvezze őket. na jó igazából nem tálcán, hanem tepsin. és csirke combok voltak. 


hús napon húst eszünk, ami viszonylag szűk korlátok közé tesz két olyan embert, akik a pipicicin és a bélszínen kívül nem igen esznek más husit. de most "kirúgtunk a hámból" ugyanis nem volt pipicici, azonban volt pipi combi.

eme becses futóműveket először kiolvadás után hideg vízzel leöblítettük, majd vékonyan beolajozott tespibe fektettük, és rá kentünk ezt azt. konkrétan ezt:

1 doboz (a nagy verzió, nem a kicsi) tejfölbe kevertem 2-3 kanál vegetát, két felkockázott vöröshagymát, négy felaprított fokhagyma gerezdet, 1 ek. mézet, 1 ek. mustárt és egy marék felaprított petrezselyemzöldet.
alapos összekeverés után rákanalaztam a pipire, mellé tettem 5 kisebb félbevágott paradicsomot, befedtem a tepsit alufóliával, és maxon sütögettem. háromnegyed óra után lekaptam a fóliát, és sült még szabadon egy felet.

zöldséges rizzsel ettük, de krumplipürével is jó lett volna.

volt nagy nyamm-nyamm utána. 

sajnos a kajáról nem készült kép. 

2012. augusztus 28., kedd

paradicsomos csoda 2.

ismét egy recept, ismét tésztanap, ismét 'mit tegyünk a tésztára' ügy.

hát olajon hagymát pirongattunk, és még fokhagymát is, előbbiből 1 közepeset, utóbbiból 2 gerezdet.

felvágok és az edénybe teszek még 4 paradicsomot, meg egy fél meghámozott kockáravágott cukkinit. ez egyébként, ha nincs, elhagyható.

hagyom rotyogni, jól szétfőni, közben pedig megfűzerezem.

méghozzá így:
sóval, pici őrölt borsal, házilag kiszárított bazsalikommal, és kevés, kb egy teáskanál cukorral megszórtam, jól összekevertem, és amikor már tutira szétfőtt, lezártam.:)

a tésztára tettük és jól megettük nyamm nyamm.



2012. augusztus 27., hétfő

fehérje nap felfedezettje

ismét a fogyókúrákról, konkrétan a 90 napos diétáról.

itt már írtam arról, hogy ellenzek mindenféle nem egészségügyi okokból kitalált diétát és önsanyargatást, fogyókúrát meg koplalást. most mégis szembe köpöm önmagam hátat fordítva ennek, már nem az első bejegyzést írom, ami erről szól. 

méghozzá azért, mert tudatosult bennem, hogy nincs más megoldás. ÉdesEgy idestova másfél éve ideges folyton (az egyébként isteni) külseje miatt, szomorú, sőt elkeseredett, és bár próbáltuk a rendszeres sportot, és mindennap, őszintén és szívből igyekszem szavakkal és tettekkel éreztetni, hogy jól néz ki, eljutottunk arra a pontra, hogy a frusztrációja már rányomta a pecsétjét a hétköznapokra, illetve a kapcsolatunkra is. 

úgyhogy végül belementem fogyókúrába. bár minden egyes percben ellenzem, de Neki fontos, és tudom, hogy egyedül nagyon nagyon nehéz lenne, így most együtt fogyózunk, idáig sikeresen, hiszen a cél, hogy az önbizalma nőjön, (bár remélem, hogy kevésbé a súlya csökkenésétől, mint a tudattól, hogy kitart, és csinálja, és ha akarja megtudja csinálni, hiszen ha igazán akarjuk bármire képesek vagyunk) és bizony mostanában kevésbé feszült, pedig csak 2-3 kilótól szabadultunk meg. úgyhogy ilyen szempontból megéri.

de én a rosszzsaru vagyok, és valamit valamiért elven azért igyekszem őrizni az egészségét, bőséges ebédekkel és vacsorákkal, (ámbár a 90 napos diéta keretein belül.) plusz próbálom ráerőltetni, hogy a kávét most már tényleg hagyja el, mert ha a nagyjából üres gyomrodba kávét töltessz, hát hadd ne ecseteljem milyen károkat okoz.

szóval egy újabb rendszer amit már idestova 2 hete csinálunk-csinálok.

és a pénteki ebéd, amivel hazavártam ÉdesEgyet: 


  1. 2 szelet csirkemellfilét ici-pici olajon, jól befűszerezve (ízlés szerint, nálam előre kevert grillfűszer volt) jénai tálba teszek,
  2. rá vékonyan sajtot szeletelek, 
  3. majd a maradék fűszert összekeverem tejföllel, és ezt a sajt tetejére kenem. 
  4. ha ez kész, mehet sülni, fél óra alatt 180 fokon tökéletesen átsül. 
  5. zöldsalátát tettem mellé, leveles salátából, paradicsomból, paprikából, és a kimaradt fűszeres tejföl saláta  öntetnek is jó volt. 


ha nem 90 napoznánk, akkor még a további verziókat tudnám elképzelni:


  • a sajt alá paradicsomszelet, rá pedig hússzeletenként 1-1 tojást ütnék
  • vagy bacon-be tekerném a csirkemelleket
  • vagy ananászt tennék a csirke és a sajt közé, de akkor a tejfölt elhagynám





2012. augusztus 21., kedd

legegyszerűbb tészta szósz

ismét odáig jutottunk a konyha művészetben ÉdesEgyel, hogy a "nincs itthon semmi"-ből isteni kaját rittyentettünk, kb. 15 perc alatt. 

kifőztünk negyed kiló tésztát olajos sós vízben, ahogy kell, leszűrtük, ahogy kell, félretettük ahogy kell amíg el nem készült a szósz.
a kép ugyan a vitaminsziget.com-ról van, de a kaja
nagyjából ugyanígy nézett ki. csak túl éhesek voltunk fotózni..

még hozzá ez a szósz:


  1. 3 paradicsomot jó alapos megmosás után cikkekre vágtam szőröstül bőröstül héjával együtt. aztán közepes lángon jól megpároltam saját levében, időnként mondjuk nem árt kavargatni, nehogy leégjen. 
  2. alaposan megsóztam.. 
  3. ..és borsoztam.
  4. 3 szép, egészséges bazsalikom levélkét szintén alapos fürdőzés után felaprítottam (a középső eret nem árt kivágni, hogy ne legyen rágós.) és rádobtam a már puha és latyakos paradicsomra. 
  5. azután kb fél ek. cukrot szórtam rá
  6. még egy ideig hagytam hadd főjön szét, kavargattam, és ilyesmi. 
  7. majd lezártam és a tányérkánkra pakoltam a tészta tetejére. 


tádámmm, kész is az ebéd.

jó étvágyat!

további egyszerű, gyors, saját recepteket itt is találsz. 

2012. július 19., csütörtök

Tudod -e -... ?

hogy a vékony test igazából leromlottságot, rossz egészségi állapotot, szegénységet tükröz? Azaz, ha a média, az őrült mánia, a mindenféle kompenzációs és egyéb lelki betegségek nem tolnák az orrunk elé, hogy az a szép, az a szép, akinek a szeme kék akinek minden csontja kinn van, akkor tulajdonképpen a husi-duci-kerekded dívna! ősember nyelven szólva, azé' mer' láccik, hogy van mit ennie.
ez most szól minden fogyókúrázó nőnek férfinak és (jajj ne adj' Isten) gyermeknek. kivéve azt, aki egészségügyi okból (nem fogyókúrázik hanem) életmódot vált, mert az jogos.

az én családomban több ízben fellelhetők a fogyózok, és bár nem vagyok egy nádszálkisasszony, biztos, hogy sosem állok be közéjük, méghozzá ezért:



az ízek sokféleségükben élvezetet nyújtanak a hétköznapokban, amikre nem tudatosan, de szükségünk van, főként a rohanó világban, ahol a mindennapok élvezetei eltűnni látszanak, és ami apró az nem egy pici kincs, hanem bagatel, jelentéktelen. pedig enni jó.

a legtöbb fogyókúra nélkülöző, (léböjt, 90 napos diéta, káposzta, alma és a többi szétválasztásos és kizárós diéták) azért hatásosak, mert (pl. a 90 naposnál) hiányokat okozol mindennap a szervezetedben, másképp bomlanak le, nem tudnak rendesen emésztődni az anyagok, gyakoraltilag nem jut tápanyaghoz, ásványianyaghoz, és elég vitaminhoz a tested. gyakorlatilag az éhezés tünetei miatt fogysz mindegyiknél, a különbség leginkább abban rejlik, hogy arra az időre mivel töltöd meg a hasad éhség érzet ellen. egyébként életmód váltásnak egyik sem megfelelő, mivel ugye ártalmas ha hosszan folytatod.

a kilók pedig már jönnek is vissza, általában max 2x vagy 3x annyi idő alatt, amennyi alatt leadtad, viszont közben adtál egy büdös nagy pofont az egészségednek. és ez már két újabb érv.

a mindenféle bigyi-bogyók meg italporok eleve riasztóan hangzanak, ha abba gondolsz bele, hogy gyógyszert sem szednél csak úgy hasracsapósdiból, csak azért mert mért ne. legalábbis normális esetben. egyébként ezek szinte soha nem hatásosak, ezt már abból is lehet sejteni, hogy árírják, hogy a megfelelő fogyókúra és mozgás mellett. ha pedig ténylegesen tartanád a fogyókúrád meg a mozgást, akkor nem is tűnik fel, hogy segített e a lötyi vagy sem.
de ha mégis szeded a bigyi-bogyókat, kérve kérlek legalább igyál rá jó sokat, mert ha feltapad a gyomorfaladra, nyelőcsövedre, iszonyat károkat okozhat (gyógyszerekre ugyanez vonatkozik)


ha megkérdezek valakit, hogy miért fogyókúrázik rendszerint vagy az a válasz, hogy 'hogy tetszek a páromnak' vagy az, hogy 'mert kövér vagyok' és ezek alternatív százféle verziói.



egy. megkérdezted egyáltalán a párodat, hogy jobban tetszenél e neki, ha lefogynál (azaz nőknél: kisebb cici, kisebb popó, kisebb kapaszkodó -tudod hátul két oldalt..-  férfiaknál: laposabb fenék, vékonyabb lábak, arc, nyak), vagy neki épp az a szexepil értékű rajtad, amit Te mániákusan elakarsz tűntetni?
másrészt, jöhetnék a jogos közhelyek egyikével is: nem így szeretett beléd? vagy tán egy kis plussztól nem szeret már? - de nem jövök, mert én is olyan vagyok, aki mindig újra meg újra szeretné, ha beleszeretne a párja. és különben is, ha valakinek azt mondod, hogy ne foglalkozz azokkal, akiknek nem tetszel, rögvest az a válasza, hogy magamnak akarok tetszeni.

na erre meg nekem az a válaszom, hogy édesem, azt neeemúgykeeell... meg kell látni magadban a szépet. én nagyon sokáig ezzel nem voltam tisztába, egyszer épp hosszasan szídtam a kínosan nagy mellméretemet, mikor megkérdeztem az akkori páromat, hogy nem zavarja, hogy nagy az orra? mire ő azt mondta, hogy régen nagyon zavarta, de azután rájött, hogy nem tud változtatni rajta, meg hogy lehetne rosszabb is, és azóta szereti mert legalább jellegzetes.
tökre megdöbbentem. hosszú időbe telt, mire eljutottam odaáig, hogy olyannak a szemével próbáljam látni a testrészeimet, aki pont az olyat szereti. merthogy mindent szeret valaki. a nagy mellet meg a gülü szemeket is. én mért ne szeretethetném. persze ez még nem megy tökéletesen, de rajta vagyok az ügyön, és addig is találtam két dolgot magamon, amit szépnek találok: a fogaimat, és a lábujjaimat, és ezekre nagyobb hangsúlyt fektetek a mindennapokban, hogy mindennap eszembe jusson, azért van rajtam valami szép is, ha nem is érzem úgy.
szóval, hogy szereted-e magad, nem azon múlik, hogy hány kiló vagy, vagy van egy úszógumid, meg narancsbőröd.
ezt például a Kedvesem példája is hűen tükrözi: 'csak az a párnárcska zavar semmi más' aztán mikor az kisebb lett, egyből talált másik borzasztóan zavaró részt, ami persze előtte is ugyanúgy nézett ki, és nem lett ott semmi probléma. és ez így végteleníthetően.

egyébként a notorikus fogyniakarók mániája minden esetben valamilyen lelki bibit fed, szóval a megfelelő módszer keresésével töltött időt, tölthetné a lelki gond keresésével - és megoldásával- is.