2012. július 18., szerda

az Én. 1. rész - haj-cihő

a rend persze a lakásban is fontos (ezt összeszorított foggal gépeltem be), azonban még fontosabb talán a rendezett test és lélek. 
úgyhogy, most ezzel fogok foglalkozni, méghozzá az első részben (mert együtt borzasztóan hosszadalmas lenne mindent végig venni..) a hajjal kezdünk, és majd szépen haladunk lefelé.

szóval a Haj.
ez itt például az enyém

a legalapabb ugye, hogy mossuk, fésüljük (ezt főként lányok.. ). de nem mindegy, hogy hogyan.
ha pihe-puha, szépséges, és kezelhető - már a lehetőségekhez képest- koronát szeretnénk viselni fontos, hogy megfelelő legyen a mosási rutinunk.

           először is, nem árt ha tudjuk, hogy hajat mosni max. hetente szabad, nem két-három naponta, ahogyan azt sokan tévesen hiszik. 
minél gyakrabban mosod, annál jobban zsírosodik, mivel a fejbőrön lévő, a baci-védelemben fontos szerepet játszó természetes zsír réteget is lemosod, amit a tested úgy érzékel, hogy többet kell termelnie belőle. persze, ha eddig 2-3 naponta megmostad, akkor első 1-2 alkalommal a hét vége felé már igen zsírosnak fogod érezni a hajad, viszont ilyenkor elő a száraz samponnal! ami egyébként kábé egy csodaszer ilyen napokon.
kivétel persze, ha a helyzet megkívánja, például kifőzdében dolgozol. vagy szénbányában..

és most a hogyan..
             elsőként érdemes kifésülni, hogy aztán ne kapj sikító rohamot, amikor mosás után fésülnéd.. azután bevizezni, még jobb, kicsit áztatod, olyankor a haj szerkezete kissé megnyílik, és a sampon meg effélék hatóanyaga ügyesebben betud furakodni a helyére.
sem a forró-sem a hideg víz nem tesz jót, a hideg bezárja a haj szerkezetét (a dolgok összehúzódnak a hidegben, legalábbis sok pasi ezt állítja ;)  a túl meleg pedig megfőzi. tehát maradjunk csak a kellemesen langyinál.
aztán a sampon, ami elég egyszer, mert elsőre is lehozza a koszt. utána egy jóó nagy öblítés, és jöhet a balzsam, vagy pakolás. általában 1-3 percig kell fennhagyni őket, addig én az arc tisztítót szoktam felkenni-lemosni, aztán egy ismételt nagy öblítés.
majd jöhet a törölköző. nem dörzsi-dörzsi, mert azzal törögeted a hajszálakat, kócolod a hajad, és .. és ennyi, de ez szerintem elég érv. :) szóval inkább csak alaposan "kinyomogatod".
szárítani akkor érdemes, ha nem adottak a körülmények a természetes száradáshoz, mert egyébként az is roncsol, de ha már muszáj, akkor hideg fújásossal, és ha ionosod van (nekünk tavaly kari óta van) akkor olyannal, mert csudaklassz, hogy utána nem nézel ki felizgatott wc-kefének nem állnak mindenfelé a repülő hajszálaid. viszont tényleg akkor érdemes csak ha mész valahová. ha viszont mész, és frizurát is csinálsz, akkor űberalaposan szárogasd meg, mert egyébként nem fog soká tartani, az úgy néz ki, hogy mikor már úgy érzed száraz, na onnan még 10 perc.


..és jöjjön a mivel. 
             haja-válogatja igazából, én Revalid sampon- balzsam párti vagyok, mivel minden mástól viszket a fejem, és ha viszket vakarom, és ha vakarom hámlik, és ha hámlik az meg fúj. Revalidon kívül még a Seborin, az viszont tutira leviszi a korpát ha épp van. ha mégsem segít, érdemes bőr gyógyászatra menni.
viszont ami egységesen fontos, hogy sokszor hallom az "egy ideig jó volt, aztán már nem" -et a samponokra, balzsamokra, de az igazság többnyire abban rejlik, hogy megszokja a bőrünk-hajunk az adott összetevőket, és már nincsenek rájuk olyan hatással ugyan azok a szerek. úgyhogy ha megvan Az igazi, akkor érdemes megkeresni Az igazi 2.0 -t, hogy egyik se legyen "már nem" kategóriás.

belülről pedig úgy tuningolhatod a hajadat, ha például Kova föld kapszulát szedsz, na az még csodaszer, hitetleneknek is. Szülés után mindenhol hajszál volt nálunk, csak épp a fejemen nem, és a kapszulától szerencsére a padló-koponya haj aránya helyet cserélt újból!:))

... és most a mennyiből.. 
  •  Revalid "sampi, balzsi": 2500 körül, én dm-ben veszem, kupon akcióval 1800.-ért
  •  Seborin: 1100 körül
  •  Bánó féle Kovaföld kapszula: 60 db-os kiszerelés (szedéstől függően 1 vagy 2 havi adag) kb 2500 szorint 


"gimme head with hair
long beautiful hair
shining, gleaming,
streaming, flaxen, waxen"
- hair -

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése