kicsi családommal útra kelünk, és elmegyünk a nagy Erdélyországba, Édesegy szüleihez, nagyszüleihez, és egyéb rokonaihoz. sőt, a két ünnep közötti időt is ott töltjük.
soha nem karácsonyoztam még a szüleim nélkül, illetve főként nem karácsonyoztam még az "új" családomnál, vendégségben. szóval viszek sütit. az a biztos.
:D na jó, nem, ez csak vicc volt, az erdélyi konyha plussz három kilót jelent minden alkalommal.szóval elég jól főznek.
de sok minden lesz más, hiszen annyi minden különbözik, már a nyelvben is. ami a gyereknevelésben is ki fog ütközni, hiszen oda az angyalka viszi az ajándékot (és a fenyőt meg a többit), mihozzánk pedig a Jézuska (alias Kisjézus) hozza. mondjuk ezt még egyezményesen meg lehet beszélni, hogy mivel Jézuska épp nálunk volt, így Erdélyi Mamiékhoz az angyalok mentek..
szóval készülődöm, és ezért marad el a sok bejegyzés. illetve ezért is.
és nem csak testben, lélekben is készülődöm. a Piciny másodi karácsonya lesz, de az első még másfél hónaposan annyira nem telt neki mozgalmasan. 'tej van oszt jól van" üzemmóban volt ugyanis.
most viszont, hogy már megy, illetve
annyi új élmény, új csoda vár rá, és ránk Édesegyel, hogy már előre izgulok.
előtte azért itthon is karácsonyozunk, mert én még Pocakkorában elhatároztam, hogy olyan családunk lesz ami mindennél erősebb kis kör a világban. és azóta dolgozom ezen, és azthiszem örökké fogok.
szóval nekünk igenis lesz kis külön fánk (annak ellenére, hogy Édesanyáméknak is lesz, és ráadásul itthon sem leszünk csak előtte meg nagyonsokkal utána) és igenis hárman is fogunk karácsonyozni. és sütök sütit. és nem engedem, hogy bármi, de tényleg bármiféle rossz érzés vagy ilyesmi belecsúnyítson a mi gyönyörű karácsonyunkba.
legalábbis ezek a terveim, aztán majd meglátjuk.
ez egy nagyon összeszedetlen bejegyzés lett, és azt hiszem nem is szól sok mindenről, de már kellett ide egy ilyen, és amúgyis egész nap talpon voltam, a mézeskalács sütést épp 10 perce fejeztem be..szóval álljon itt ez a karácsony előtti káoszra teljesen jellemző kesze-kusza, de szeretettel és várakozással teljes pár sor.
ja, és én már tudom, mit kívánjak Karácsonykor! (szeretet, egészség, összetartás és béke mellett ugye..:)
mindenkinek további jó készülődést, idővel jelentkezem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése